Csúcs Mária Aranykori Szeretet, Egészség, Boldogság létrehozásán munkálkodó

Nem véletlenül születtél meg. Tanuld magad egészséges, boldog, sikeres, bőségben élő emberré. Ez hasznos a számodra, családod számára, és mások számára, akik fontosak neked. http://www.tiltottgyumolcs.hu/ingyenes-hozzaferes/?csucsmaria

Mint a címben is olvasható, igazán ocsmány tud lenni egy vírus.

A családom több napra leverte a lábáról. Én is köhögök már három hete, de csak ennyi. Megúsztam a lázat, a torokfájást, az ágynak dőlést, sőt ami nálam ilyen esetben rendkívüli, és az előző bejegyzésben írtam is róla a fülfájást. És ez igazán nagy szó nálam.

http://betegsegeklelkiokai.squeezefunnels.com/1-1/?csucsmaria.1

Ezt köszönhetem annak, hogy elkezdtem tudatosodni, és avval foglalkozni ami a dolgom. Ami az életfeladatom, ami közvetlenül szükséges az embereknek. Tulajdon képp avval, vagyis azokkal a dolgokkal, ami nélkül nem tud az ember élni.
Ez a tudás, és az élelem. Én most tanulok, és amit tanultam azt igyekszem, még egyenlőre több  - kevesebb sikerrel átadni. Vannak komoly sikereim itt az interneten. Sokkal kisebb még a közvetlen ismerettségi körömben. 

 

A családdal azért kicsit más a helyzet, ők már figyelik a változást. Még nem értenek sok mindent, de figyelnek. 
Őstermelőként élelem termeléssel, álattartással, és természetesen ezek értékesítésével foglalkozunk. Tehát a másik nélkül sincs élet.
Mint már szó volt feljebb, a tudás, és az élelem nélkül nincs élet. Van még más is ami szükséges, én evvel a kettővel foglalatoskodom, a család az élelemmel, a lányom ruhajavítással, varrással. Arra is szükség van.

Közvetlenül egészen bizonyos, hogy a családnál, akik még nem kezdtek el tudatosodni, de nálam is hatásos a dió lekvár is. Ami hurut oldó, gyulladás csökkentő hatással bír, a Teremtő patikájából.

Hogy Te is ilyen könnyen megúszd a betegséget, ha már figyelmeztetésként megkapod, hogy még valamit nem jól csinálsz. Nem jársz helyes úton, változtatnod kell. 
Gyere tanulj velem Tanítómtól Szedlacsik Miklós életjobbító mester coach - tól. 

http://betegsegeklelkiokai.squeezefunnels.com/1-1/?csucsmaria.1

Kattints a fenti linkre, regisztrálj díj és kötelezettség mentesen és tarts velünk!! MOST!! Cselekedj azonnal, épülj fel, gyógyulj meg, vagy kerüld el a lerobbanást, baleseteta_legnagyobb_tudasu_coach_szedlacsik._m.jpg

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 9
Heti: 37
Havi: 158
Össz.: 8 773

Látogatottság növelés
Oldal: Ocsmány tud lenni egy vírus
Csúcs Mária Aranykori Szeretet, Egészség, Boldogság létrehozásán munkálkodó - © 2008 - 2017 - csucsmariaeltitkolttudas.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »