Csúcs Mária Aranykori Szeretet, Egészség, Boldogság létrehozásán munkálkodó

Nem véletlenül születtél meg. Tanuld magad egészséges, boldog, sikeres, bőségben élő emberré. Ez hasznos a számodra, családod számára, és mások számára, akik fontosak neked. http://www.tiltottgyumolcs.hu/ingyenes-hozzaferes/?csucsmaria

Csúcs Mária vagyok. Kiegyensúlyozott, boldog Aranykor létrejöttén munkálkodó.

Nem mindig volt ez így. Régebben egy igen büszke voltam, mármit ami az egészségem, és az anyagi helyzetemet illette. Részben szerencsém volt, hiszen az 1900 - as évek vége még az egyes évek voltak. Itt még támogato energiát kapott az egó, az egyedül ötletelés, az egyedül munkálkodás. 

Aztán mindez megváltozott. A 2000 - es évek, mint a számban is benne van, már többes. Az energiák a segítést, az együtt munkálkodást, a másokért való cselekvést támogatják.

De mindezt én nem tudtam, igazából nem is foglalkoztam vele. Ugyan sok embernek segítettem már diák koromtól, csak nem helyesen. 

A nem tanulásomra, a nem fejlődésemre aztán figyelmeztetett  a TEREMTŐM. Jelezte, hogy nem a helyes úton járok. Először anyagi nehézség formájában. Nem tanultam belőle. Ott akartam folytatni, és úgy ahogyan addig. Nem javult az anyagi helyzetem, sőt romlott.

Utána egy súlyos, maradandó térdsérülésekkel járó gázolásos autóbalesettel figyelmeztetett a TEREMTŐM. Itt már elkezdtem komolyan gondolkodni. Mi végett vagyok a földön, mi a feladatom? Szerencsémre 2017. januárjában rátaláltam Veszelka Magdolna honlapjára, és ott a válaszra.

Mégpedig!

Szedlacsik Miklós a legnagyobb tudású életjobbító mester coach videó tanításában.

http://www.tiltottgyumolcs.hu/ingyenes-hozzaferes/?csucsmaria

Mindez annyira megfogott. Olyan szinten hittem, meggyőződtem, hogy elkezdtem beszélni róla az embereknek, márciusban.  A változás nagyon hamar elkezdett jönni az életemben.

Először anyagi téren. A baleset kapcsán olyan pénz állt a házhoz, ami több esélyes volt. 

Majd egészségügyi téren, a sérült térdem sokkal kevesebbet, és kevésbé fáj.

Majd még egy pozitív változás történt, megváltozott jó irányban a vejemmel is a kapcsolatom. Ami azért sem mindegy, mert egy lakásban lakunk.

http://www.tiltottgyumolcs.hu/ingyenes-hozzaferes/?csucsmaria

Te is eléred ezt a változást életednek azon a terén, ahol szükséged van rá

Kattints a fenti linkre MOST!! Regisztrálj díj és kötelezettség mentesen és tarts velünk! MOST! Ne késlekedj élj boldog egészséges, sikeres életet.a_legnagyobb_tudasu_coach_szedlacsik._m.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 3
Heti: 24
Havi: 167
Össz.: 29 864

Látogatottság növelés
Oldal: Miért tarts velem!?
Csúcs Mária Aranykori Szeretet, Egészség, Boldogság létrehozásán munkálkodó - © 2008 - 2024 - csucsmariaeltitkolttudas.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »